magamrol
Nyitólap Magamról Mi az origami? Figurák Signs Linkek galery

Az általános iskolai évek alatt ismerkedtem meg az origamival, ami nagyon megtetszett. Először könyvekből hajtogattam, majd idővel kifejlesztettem saját figuráimat is. Körülbelül 300 figura környékén fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy könyvet adok ki, ez azonban nem volt egyszerű feladat. Szponzorom nem volt, a család anyagi háttere pedig nem tette lehetővé egy könyv magán kiadását. Számos nyomdalátogatások és tisztességtelen ajánlatok után végül sikerült találni egy debreceni nyomdát, mely vállalta, hogy munkáim egy részét megjelenteti, így 1996-ban kiadásra került két füzetem Papírvarázs I-II címmel.

1997-ben kiadtam harmadik könyvem Papírcsodák címmel, melyet már magam szerkesztettem. Ekkor figuráim száma már meghaladta a 800-at.

1998-ban kiadtam negyedik könyvem A hajtogatás művészete címmel.
Idővel sok visszajelzést kaptam a könyveimet használóktól, akik általános problémákat fogalmaztak meg a piacon fellelhető origami könyvekkel szemben. A visszajelzők túlnyomó többsége a fázisrajzok méretére, nehézkes jelrendszerére és átláthatatlanságára panaszkodott. A problémák tanulmányozása után csakhamar világossá vált, hogy az origami könyvek megértéséhez az átlagosnál több térérzékre van szükség, mely így sokak számára nem teszi lehetővé azok használatát.
1999-ben Hajdúböszörményben egy városi innovációs versenyt hirdettek meg, melyen én is részt vettem, és különdíjban részesültem. Egy tanulmánnyal pályáztam, mely részletezte az origami lehetséges óvodai oktatásbeli alkalmazását a számítógépet segítségül hívva.

A Városi Innovációs verseny eredményén felbuzdulva beadtam egy részletesebb oktatási ötletem ( Számítógépes grafikai oktatás virtuális origamival ) az Országos Innovációs Szövetség részére. Az 1999-es Országos Innovációs Verseny első díjazottja lettem.
Az Országos Innovációs versenyen elért eredményem talán legfontosabb hozománya volt, hogy egy kis nyilvánosságot kaphattam, és szerepeltem több televíziós csatornában is, ahol oktatási ötletemről mesélhettem a publikumnak.

2000-ben felkeresett egy budapesti cég, melynek szándéka egy multimédiás origami CD elkészítése és piacra dobása volt. A multimédiás CD 120 figurámat mutatta be, kiadására pedig még 2000-ben sor került.

2001-ben érettségiztem, és ballagásom alkalmával megkaptam középiskolám legnagyobb kitüntetését, a Veress Ferenc Tanulói Díjat.

Egyetemi tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Programtervező matematikus szakán folytattam, szakirányomnak a számítógépes grafikát és a képfeldolgozást választottam. Negyedikes koromtól kezdve egy egyetemi műtéti tervezéses program fejlesztésében vettem részt.

2003 karácsonyára elkészítettem egy újabb origami multimédiás CD-t, melyet még abban az évben ki is adtak.

Érdeklődési köröm fő tanítóimnak –Dr. Kuba Attilának és Dr. Palágyi Kálmánnak köszönhetően egyre inkább az orvosi képfeldolgozás irányába hajlott.
2006 márciusától egy szemesztert töltöttem Ausztriában CEEPUS ösztöndíjas kutatás keretében. A grazi Gyermek Radiológián orvosi képfeldolgozós projektek fejlesztésében munkálkodtam.

Hazatérésem után úgy döntöttem, hogy továbbra is a számítógépes grafika és képfeldolgozás témakörében kívánok munkálkodni, így egy pesti orvosi képfeldolgozó és orvosi képalkotó berendezéseket gyártó cégnek kezdtem el dolgozni 2006 júliusától. Mivel a téma nagyobb mélységekben is érdekel, 2007 áprilisától kutatóként Németországban, Kielben fogok PhD képzésben vészt venni 2 évig.

Az origami továbbra is a hobbijaim közé tartozik, de már nem művelem olyan intenzíven, mint régebben. Pár éve úgy döntöttem, hogy nem adok ki több origami könyvet, és eddigi legjellegzetesebb munkáimat közkinccsé teszem.

Valid XHTML 1.0
Valid CSS
Creative Commons License